Gy.I.K.Gy.I.K.   KeresésKeresés   TaglistaTaglista   CsoportokCsoportok   RegisztrációRegisztráció 
 ProfilProfil   Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkeznedPrivát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned   BelépésBelépés 

Versben mondom el.

 
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Versben mondom el
Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése  
Szerző Üzenet
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.03.02 13:00    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

A tetétleni halmon 1
Arany János


Még áll a domb s én állok a felett,
Játszik velem bűbájos képzelet.

Csekély a domb, alig emelkedő,
Ormán csak fű, nem a bérc fenyve nő.

Csak, mintha pajzán szélfiak szeszélye
Egykor magát mulatta volna véle,

Midőn a porba játszván, mint szokott,
Fövényből a pusztán csibét rakott.

Vagy mintha ember hányta volna nemrég...
Ki gondolná, hogy százados nagy emlék!!!

Hogy épen e halmon verette sátrát
Honunk szerzője, diadalmas Árpád!

Innen tekintve szét uralkodó
Szemekkel a vitéz honalkotó,

Le a Tiszáig, melyen túl ama
Berek sötétül, a táj karama 2,

S le Alpárnak 3, hol a kevély Zalán
Földönfutóvá lesz… holnap talán!

Ma még a zászló mind nyelére függ,
Ma még a harclovat békózza nyüg 4,

Békén legelnek a halom körül,
Ropogva 5, mint láng, mely avarba dűl.

Egy ménes ez, egész a látkörig,
Hol a nap fénye játszva megtörik.

Csúcsos süveggel a tengernyi sátrak
Elszórva mindenütt, - s a dali bátrak,

Mint köpűből méh, ha rajt ereszt,
Körüldongják a szellős ereszt.

Itt ősi dal zeng bujdosó Csabárul,
Bús vígalomban a szív öble fájul,

Ott kancatejnél, mely borrá megerjed,
Harsány mulatság nyers lármája gerjed,

Míg ösztörűfán 6 egy-egy vizsgakém 7
Függ, mint árboc fölött hajóslegény,

Vagy egy vezér, a hadnak pásztora,
Vágtat s nyomán, fölkél a föld pora.

Megszólal egy kürt napnyugat felé,
Csatát hívó – ez Lehelé… !

Nem, -csak a szomszéd Abony vagy Törtel
Kanásza múlatá magát 8 a kürttel.

Gulyát növel a tábor helye s ők
Alusznak régen, a honkeresők.

De te virulj lábul nyomán, tetétlen!
Bársony füvet, sarjút tenyéssz a réten,

Hogy a kaszás, ha egymást sarkalá,
Kövér rend dőljön a csapás alá.

Terhes kalászok habzó aranya
Borítsa földed, s a csinos tanya,

Mely ott fehérlik zöld fasor megett,
Hordjon magán jólléti bélyeget,

Körözze mindég színe-telt majorsá 9,
Hogy lássa hasznát Isten, ember, ország,


És álljon a domb a múltak jele,
Kímélve bánjon a vész is vele.


1 - Tetétlen: Domb Nagykőrös határában. A monda szerint Árpád, Zalán elűzését követően, e dombon „verettetett” sátrat. A millenium idején a község 8 méter magas obeliszket állíttatott e helyen Árpád sátorának emlékére.

2 – a táj karama: A táj karimája.

3 – Alpár: Zalán (Salán) bolgár fejedelem székhelye és vára a Tisza középső folyásának jobb partján, innen vittek a követek füvet, földet, vizet Árpádnak, ide hozták a fehér lovat – legalábbis a monda szerint.

4 – a harclovat békózza nyüg: Lába rövid lépésre van kötve.

5 – ropogva: Ropogtatva, hersegve.

6 – ösztörűfán: Magas póznán.

7 – vizsga kém: Őrszem.

8 – múlatá magát: Szórakozott, az idejét töltötte.

9 – körözze mindég színe-telt majorság: Legyen baromfival gazdagon körülvéve.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.03.02 10:13    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Számvetés

Vörösmarty Mihály

(részlet a Zalán futásából)


…zörgő buzogányokkal diadalmi örömben
A rohanó magyarok jőnek hírt hozni uruktól,
Párducos Árpádtól: mint küzdött gyáva Gelóval
A szörnyű Tuhutum, Nyirségen mint vala harca,
Méni Marót mily sorsra jutott, a büszke Zobornak
Mint vete dárdával rohanó Kádosa véget,
Elmondják, mit tett Nyitránál karja Szabolcsnak,
Tátra magas bércén Bors, mint szágulda hadával,
Hogy telepedtek meg szabados kéjökre Sajónál,
Zagyva futó vize mellékén, a szőke Tiszának
Partjain, és felhőbe kelő nagy Mátra tövénél.
S merre Szamos, s az aranyfövenyet hordó Körös omlik
S a kis partú Maros dagadó hullámait önti,
Mint jártak tábort, diadalt, mint nyertek…
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.03.01 20:36    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Az ország megvétele
Garay János

Dicső Árpád apánkról mondok szép éneket,
Országvilágra szólót, országos tett felett:
Mint vett meg jelekben Zalántól e hazát,
Miként vivá utóbb ki fegyverrel rá jogát.

Munkács alatt időzött Árpádnak tábora,
Pihenni a vándorlás nagy fáradalmaira,
Munkács alatt népének Árpád ad áldomást,
Ő s a hadak vezéri tartnak tanácskozást.

Tanácskozásaiknak még vége sem lehet,
S már jő a föld urától, Zalántól a követ:
„Hogy vissza Ázsiába békével menjenek,
Számokra itten nincs föld, nincs mit keresniek.”

De mint a törhetetlen gyémánt a föld alatt,
Erős a hét vezérben a hősi akarat,
Fenntartani Etelnek országához jogát,
S ha más úton nem, vérrel kivívni Hunniát.

S viszont Zalánhoz Árpád elküldi emberit,
Kiket titkos tanáccsal bőven megértesít,
Szép s dús ajándékokkal megterhel gazdagul,
S a gyors követség így szól Zalánhoz válaszul:

„Árpád, a hét nemzetség hatalmas, hős ura,
Nem jött orvul rabolni e hon határaira,
A harczos Etelének véréből tiszta vér,
Jogot tart egyelőre e földhöz a vezér.

Téged megtisztel Árpád, csak három mit kíván:
„Sértést ne ejts útjában se népén, se magán.
Miért földedből földet, rétedből kér füvet,
S Dunából áldomásul rá egy ital vizet.”

Mondá, - s miként egy tündér országnak sátorát
Előtte elteríti Árpád ajándokát,
A dús ajándokok közt ékművek, fegyverek
Gyémánt, arany s ezüstből vakítón fénylenek.

S csótárral és boglárral három ló hófehér,
Bársony s selyem nyereggel mindennél többet ér,
Ráadásul görbe hátú tevék szerszámosan,
S ki tudná elbeszélni, közöttök még mi van?

Zalán herczeg megörvend a nagysok kincs miatt,
Egy szép fonott kosárkát földével megrakat,
Hozat kászálójáról övig nyúló füvet,
S Dunája gyors vizéből két korsó jó vizet.

S elküldi hős Árpádnak, örülve a cserén,
Nem sejtve még, hogy árát ő adja meg szegény,
A kincseken vizsgája nap-éj hosszanta tart,
S nem győzi bőkezéről dicsérni a magyart.

De vissza már Munkácsra ért a magyar követ,
S Árpád elébe rakja a földet, fűt, vizet,
„Légy üdvöz, - így kiált fel – Álmosnak hős fia,
Nagy Etelének földe neked meghódola!

Ím itt, ezen jelekben átadja mi tiéd,
Föld, fűben és vizében Zalán e föld szinét.”
„A többit hagyd magunkra!” – mond Árpád a vezér,
S hadszomjas táborának karjában forr a vér.

S fuvat nagy ős szokásként kürtökkel indulót,
Lobogtat a szellőben turulos lobogót,
A had lovára pattan, megharsan éneke,
Zalán fölött megtorlad a vésznek fellege.

Így ér Zalán várához Árpádnak tábora,
S bátran izen be hozzá a seregek ura:
„Meggondolád-e herczeg tettednek érdemét,
Midőn ajándékunkért megtetted a cserét?

Földed, füved s vizedben eladtad birtokod,
A három harczi ménen hatalmad és jogod,
A mit nekünk eladtál, békén kiadd nekünk,
Vagy élet és halálra csatázni fogsz velünk!”

A herczeg visszaadná immár a kincseket,
A füvet visszaváltá s a jó Duna vizet,
De azt a magyaroknak fölették ménei,
Ebből bírszomjat ittak Keletnek népei.

A földet önmaguknál tartják meg zálogul,
Míg azt ki nem vívandják fegyverrel birtokul,
S csatára szállnak érte, vérökkel öntözik,
Kárpáttól a Dunáig, s onnét a tengerig.

A herczeg a csatában elveszti táborát,
S három jogon foglalja Árpád el birtokát:
Először, mint örökjét, másodszor áruért
Áron véve, harmadszor, mert ontott érte vért.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.02.28 10:38    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Árpádot vezérré választják
Szentimrei Jenő

Széles mezőségre gyűltek bölcsek, vének,
Férfit választani maguk közt, vezérnek,
Ki vezesse népét boldog, új hazába,
Hol nyugvása legyen, végre-valahára.

Agg Álmos vezérnek nagyszerű fiáról
Mindenki tudhatta: bölcs, erős és bátor.
Egy szívvel-lélekkel tehát őt tették meg
Legfelsőbb uruknak, legelső vezérnek.

Serlegbe csorgatta hét törzs hét vezére
Ereinek vérét, mutatván, hogy érte
Mai naptól fogva a magyar vitézek
Vérüket hullatni mindenkoron készek.

Amint egybe torkollt hét vér egy patakban,
Egyek lesznek véle tettben, akaratban,
S nagy erős esküvel fogadta mindnyája,
Hogy hű marad hozzá, életre-halálra.

Végre pajzsaikon emelték magasra,
Hogy öregje-ifja szemével láthassa,
Hogy mindenki tudja, mindenki ösmerje:
Ez Árpád, magyarok igaz fejedelme!
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.02.27 19:17    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Fejedelemválasztás
Petőfi Sándor
(részlet a Lehel vezérből)

Álmos vezér fia volt hatalmas Árpád,
Gondolta-e, milyen nagy becsület vár rá?
Nemcsak, hogy vezérnek, de fejedelemnek,
Állította ki az egész magyar nemzet.
Pajzsra állították, úgy emelték fel őt,
Ekképp mutatta meg magát népe előtt,
A nép pedig rajta hogyne örült volna?
Képére volt írva harcos diadalma!
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.02.27 10:17    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Árpád ezer éve
Szalay Károly
(részletek)

Aki nékünk e hazát szerezte:
Száz csatákon győzedelmes Árpád
Valahol, egy hűs forrás fejénél
Álmodozza ezeréves álmát,
Hű utódok lángoló kebellel
Nem borulnak hamvadó porára,
Puszta emlék őrzi csak nevét mára,
Mint hunyó nap bágyatag sugára.

S nem fú riadót az erő s hatalom,
Honnan jogosan hiszi, várja a hon!
S párját, noha még sohse látta világ:
Ily nagy pihenőt tovaszállni hágy,
S egy nemzeti lét mire épít, emel:
Szent sírja felett hidegen megyen el.

S ülhet e tort az a léha sereg,
Mely sorsa felett panaszol, kesereg?
Élődik az ősi vagyon kamatán,
Mely kénye szerint ki se bírja talán?
Áruba bocsátja csekély erejét,
S hajlong, csak a bajt fejiről levegyék,
S szájába – habár a dologhó sem ért –
Hull manna… az ős örök érdemeért!

Ott látod e fajt, ahol ömlik a szó,
S önzésre: közügy a színes takaró,
Hol léha kebelt fed az ősi ruha,
Míg férfi-erényt prédikál a pulya!
És szenved az elv mártírja gyanánt
- Bár gúnykacaj éri a törpe silányt! -,
Közvészt kiabál, amíg el nem unod,
S elhallgat, amint a zsebét bedugod!

Ünnepre ne hívjon e korcs ivadék!
Szájhős heviből ugyis untig elég.
Mellén ne feszüljön az ősi gúnya!
Elvből ne hebegjen a gyáva s tunya!
Hol munka segít: ne hadarjon a száj…
Hitvány, ha hevül: a derék szíve fáj!

S állami létünk, hogyha nem álom,
S a szeri szer nem dajkamese

Évezredes álma ködbeveszését
Néma közönnyel nézheti-e?
Vagy örök átok szállt a MAGYARRA,
Hogy meg ne értse soha,
S nagyjai álmát – mert csakis álom?! –
Hagyja, mosollyal, tűnni tova…?

Várok a szóra, hívogatóra…
Fény derül-e a hamvadozóra?
Sajg a szívem… S tán szélbe kiáltok:
Él a MAGYAR még? Áll-e a hazátok?
És feledésbe szállna-e Árpád,
Senki se bánva ezredes álmát?
Veszne a hon, ily hőst ha feledhet,
S nincs joga rá, hogy éljen e nemzet!

Aki nékünk e hazát szerezte:
Száz csatákon győzedelmes Árpád,
Valahol, egy hűs forrás fejénél
Álmodozza ezeréves álmát… !
Szívszorongva kérdjük: fordulóján
Lesz-e majd-e honban ünneplése?
S nem zavarja-e lelke álmát
Elborongó lelkünk kétkedése?
És sóhajtunk: Be szomorú lenne,
Árpád apánk, ha most felébredne!
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.01.12 13:25    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Ajánlom figyelmetekbe a következő honlapot:
www.igazsag.net
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Václav Tihamér



Csatlakozott: 2007.01.11. Csütörtök 21:55
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Fűr, Felvidék

HozzászólásElküldve: 2007.01.12 12:03    Hozzászólás témája: Versben mondom el. Hozzászólás az előzmény idézésével

A Fórumot átnézve a következő vers jutott az eszembe. Idézek belőle:

Psalmus Hungaricus
Dsida Jenő

Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! -
- dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele!
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése MSN Messenger
Hozzászólások megtekintése:   
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Versben mondom el Időzóna: (GMT +1 óra)
1 / 1 oldal

 
Ugrás:  
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.


Powered by phpBB © 2001, 2005 phpBB Group
Magyar fordítás © Andai Szilárd