Gy.I.K.Gy.I.K.   KeresésKeresés   TaglistaTaglista   CsoportokCsoportok   RegisztrációRegisztráció 
 ProfilProfil   Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkeznedPrivát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned   BelépésBelépés 

A X.szd.-i magyar hadjáratok története és háttere-I.rész

 
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> A X. századi magyar hadjáratok története és háttere
Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése  
Szerző Üzenet
Kálmán Szilágyi



Csatlakozott: 2007.02.18. Vasárnap 16:06
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Budapest

HozzászólásElküldve: 2007.02.19 18:52    Hozzászólás témája: A X.szd.-i magyar hadjáratok története és háttere-I.rész Hozzászólás az előzmény idézésével

dr. Padányi Viktor

VÉRBULCSU

Az elsüllyedt Magyarország temérdek torz furcsaságai sorában - amelyek tíz zsúfolt esztendőnek és vándorlásaink tízezer kilométereinek örvénylő távolságaiból annyira tisztán látszanak ma már - nem utolsó volt történettanításunk.

Gimnazistáinkkal negyedikes korukban eredeti latinban. olvastattuk Juliul Caesar galliai hadjáratának történetét, a "Commentarii de bello Gallice-t s annak a római nacionalizmust idéző kezdő sorait -még szürkülő fejjel is kívülről tudjuk idézni mindnyájan: Imitemur nostros Brutos, Mucios, Horatios... A fegyvereiket a középkori condottierik módjára bérbeadó tízezer görög bérharcos perzsa zsoldban végigcsinált kisázsiai hadjáratának teljes útvonalát és minden jelentős eseményét megtaníttatták velünk Xenophon Anabasisa alapján. Iskolakönyveink oldalakon át foglalkoztak Hannibál itáliai hadjáratával a híres átkeléstől az Alpokon a cannae-i csatáig. Ugyanakkor azonban a honfoglalás utáni első száz esztendő magyar hadtörténeti vonatkozásaiból csak annyit tanítottak nekünk, hogy eleink rablóhadjáratokra jártak s ezek során Merseburgnál 933-ban és Augsburgnál 955-ben katasztrofális vereséget szenvedtek.

A dolgot az teszi rendkívül furcsává, torzzá, sőt félelmetesé, hogy a honfoglalás utáni száz esztendő hadtörténeti vonatkozásairól óriási mennyiségű magyar és idegen forrásanyag, temérdek adat és leírás állt történettanításunk rendelkezésére - s ezeknek a summája merőben más képet állít össze, mint az a szegényes, pár mondatnyi anyag, amit minderről a magyar nép fiainak tanítottak. Oktatáspolitikánkat és tankönyvszerkesztőinket súlyos felelősség terheli, mit magyar történelmi tankönyveink honfoglaláskori anyaga elkedvetlenítően mutatta, hogy minden "új" tankönyvet két- három régiből szerkesztettek össze, a régiek meg német és osztrák történelmi művek kompilációi voltak. Furcsa kulturális életünk szemében csak az volt komoly és megbízható. amit németből vettünk át. A német világból hozzánk sodródott, vagy német szuggesztiók alatt érő tudományos reprezentánsaink gyanakvó lemosolygással kezeltek minden magyar származású anyagot és feldolgozást.

Így esett, hogy honfoglaláskori történetünk egyik legérdekesebb és legjelentékenyebb komplexumáról, a magyar külpolitika és hadművészet egy 18 esztendőt felölelő egységéről, amely a maga egészében a X. század legnagyobb európai szenzációja volt, csupán a 955 évi augsburgi "Ungarschlacht"- ot meg a hét csúfondárosan megcsonkított u. n. "gyászmagyart" mutogattuk évszázadokon át ifjúságunknak, - talán éppen azért, mert a fölöttünk uralkodó kategóriának szüksége volt a német nagyság és a magyar törpeség hangsúlyozására, egy kollektív magyar kisebbségi érzés kialakítására és fenntartására.

Hogy ez - éppen az augsburgi csatavesztés komplexumával kapcsolatban - mennyire így van, annak jellemzésére elöljáróban csupán két körülményt említek.

Az egyik az, hogy 955. évi magyar háború abban az elszigetelt formában és értelemben, ahogyan ezt a német és a magyar történettanítás felemlíti: nincs. Ellenben van egy 954- 955. évi háború, amelynek befejező akkordja ránk nézve szomorú és tragikus, de amelynek első - és határtalanul nagyobb méretezésű - fele a magyar történelem legragyogóbb és a német történelem egyik legszégyenletesebb lapja. Sőt, ha azt a kifejezést használom, hogy "legragyogóbb", nem is mondtam eleget, mert a 955 . évi hadjárat sokkal nagyobb és teljesebb magyar világszenzáció volt a X. szd.-ban, mint pl. a nándorfehérvári diadal világszenzációja XV. ben, vagy Kossuth és szabadságharca a XIX.-ben. Moszkvától Londonig, a skandináv világtól Cordováig, Rómától Bizáncig nem volt olyan város, ahol nem tudtak volna erről a hadjáratról - és a X század derekán nem volt olyan gyerek Európában aki nem ismerte volna ezt a nevet: "Bulcsu".

A másik körülmény az, hogy a német és osztrák történelmi oktatásból és nevelésből ez tökéletesen hiányzik s csak a szépségflastromot jelentő augsburgi ütközet van felemlítve nemzeti nevelési szempontok miatt. Ez érthető is, német szempontból nézve. Amilyen érthető azonban ez a németek szempontjából. ugyanolyan érthetetlen, hogy a mi történeti oktatásunkból is hiányzik. hogy a mi történeti oktatásunkban is csak az augsburgi ütközet van felemlítve, noha ez a hadjárat jelentőségben és zsenialitásban semmivel sem marad mögötte Julius Caesar, vagy Hannibal, vagy Napóleon hadjáratainak, amelyek nagyszerűsége megkap minden történelmi kontribúciót, noha a végén Hannibál is, Napóleon is elbukott.

Mindenesetre Hannibálról nemcsak azt tanítottuk, hogy miután őt az emigrációban is kérlelhetetlenül üldöző római nagyhatalom elől nem volt már hova menekülnie, öngyilkos lett - s Napóleonnal kapcsolatban sem csupán a waterloo-i csatáról számoltunk be. A mi Bulcsunkkal kapcsolatban azonban ezt tettük.

Bulcsu, vagy amint kortársai neveztek Vérbulcsu ezen második nagy európai hadjárata - amelyhez hasonló méretezésű hadi vállalkozás Batu kán tatárjárásáig Európában nem volt - nemcsak az európai történelemből maradt ki, ami a német közvetítő közeg sok mindent elnyelő tulajdonsága következtében nem csoda, hanem a mi nemzeti emlékezetünkből is hiányzik. Úgy hiszem, nem len érdektelen tehát, ha szorongattatásunk és hányattatásunk nyomorúságának mélyén, az ezer esztendős évforduló imponáló mérföldkövénél megkísérlem feltölteni a magyar lelkekben a történelmünk 954. esztendeje helyén tátongó vákuumot.

A Vérbulcsu nagy európai hadjáratáról adandó beszámoló nem csak teljes nem lenre, de nem lenne érthető sem, ha elnagyoltan legalább, de mégis meg nem kísérelnem felvázolni az esemény bel- és külpolitikai hátterét.

Az idő 954. A X. évszázad ötvenes éveinek kora. A nemzedék a honfoglaló nagyapák unokáinak nemzedéke, amely most a 18~ 30-as évjáratokat jelenti. A honfoglalók generációjából már alig él valaki, legfeljebb néhány hetvenen felüli öregapó birkózik még itt-ott rokkant és köszvényes derékkal a tűnő idővel. Árpád, a legendás honszerző már 907 óta halott, de az apák búcsúzó nemzedékéből még igen sokan vannak, akik személyesen ismerték. Emléke iránt a kegyelet nagy és teljes, neve ott zeng az igricek dalaiban, mindabból azonban, ami a személyéhez kapcsolódott a nagyapák nemzedékében, ma már csak ez a kegyelet van meg, Árpád közjogi alkotását már elkoptatta az ötven esztendő. Magyar nemzet, magyar állam még nincs. Vagy ha úgy jobban tetszik, már megint nincs. Az Etelközben létrehozott törzsi unió, annak ellenére. hogy ünnepélyesen, hálásan és meghatottan újra megerősítették Pusztaszeren, az unokák idejére már megint szétesett.

Ennek a szétesési folyamatnak alap oka, az individualizmusra való öröklött ogur hajlamon kívül az, hogy a Kárpát- medencébe költözött magyarságot nem korlátozta senki és semmi, legkevésbé a tér. A területet ősi ugor szokás szerint osztották fel. A letelepedés törzsenként történt. Az egyes törzseknek kiosztott területeket 10-15 kilométer szélességű gyepűk - közös megegyezéssel lakatlanul hagyott földsávok, mocsár, vagy dombvonulatok, folyórégiók, vagy szűzen hagyott erdősávok - különítik el egymástól. Ezeken belül ugyanígy, csak keskenyebb gyepűkkel vannak elválasztva az egyes nemzetségek - ahogy akkoriban, mondták, "hadak" - szállásföldjei is. S a régi gesták és krónikák szerint ilyen had van száznyolc. A településnek ez a formája ősi ugor forma. A gyepű védőöv, a ménesek, csordák és nyájak biztosítása az összekeveredés meg a más törzsbeliek illegitim állatbeszerzése ellen, s a határvillongások, legelőviták megakadályozására. Gyakorlati alapja tehát ugyancsak van az: ősi szokásnak, van azonban egy súlyos hátránya: kihangsúlyozza a törzsi különállást és ezzel megakadályozza a nemzeti összetartozás élményének kialakulását. Így minden törzs egy kis nemzet, minden törzsi terület egy kis ország és a magyar nemzet maga igazában nem egyéb egy nyelvet beszélő törzsi egységek egymás mellett elhelyezkedő mozaikjánál. Ugyanúgy, ahogyan ez az onogurság, eddigi ezerötszáz éves története folyamán mindenkor volt - s ami a nagy onogur nép szétporladását és legnagyobb részének megsemmisülését okozta. Ez az elkülönülés, ez a gyepűrendszer hozta meg most is a maga káros gyümölcsét, különösen mióta a minden törzs által lisztelt Árpád fejedelem meghalt

A magyarok országa különös ország, különösen a kor Európájának szemüvegén keresztül nézve. A magyarság által birtokba vett terület nem személyes tulajdona az uralkodónak, mint az összes többi európai területegységek, hanem köztulajdona a népnek, amely közös erőfeszítéssel szerezte azt. A terület nem egységes feudális szerkezet, mint Európa, hanem kizárólag allodiális egységek mozaikja. Sőt, még az egyes allodiális egységek sem magántulajdonai senkinek, hanem magán-, helyesebben családi használatra bocsátott köztulajdonok. A magánjogi formában és értelemben birtokolt Európával szemben a Kárpát-medence közjogi kategória - s mint ilyen, furcsa és idegen sziget a feudális európai világban. A szabad magyar egzisztenciális körülményeiben és szociális vonatkozásaiban nem alárendeltje senkinek, életét a törzsön belül csak közös akarattal létrehozott szabályok irányítják. Csak a hadak egyes rokonsági köreinek, a nagycsaládoknak vérségi feje korlátlan úr a családtagokkal szemben.

Ez a társadalmi felépítés, amely a maga liberalizmusával és demokráciájával sokkal modernebb, mint a korabeli Európa feudalizmusa, kitűnő is volna, ha a felépítés nem állna meg az egyes törzsek határainál, hanem betetőzné azt egy az összes törzseket hasonló formában összezáró csúcsszervezet, amit az etelközi és pusztaszeri vérszerződés akart volna megvalósítani. Ez azonban nem történt meg. A magyar törzsek Árpád halála után is megválasztják ugyan a közös főt "Árpád utódai közül", ez a méltóság azonban Árpád után kegyeletes címnél alig egyéb.

A magyar kollektívumnak az egész magyarság összetett erejét és akaratát követelő közvetlen önvédelmi gondjai, vagy politikai szándékai nincsenek. Hiszen a megszerzett terület bőségesen elég, s a magyar fegyverek presztízse egyelőre oly nagy, hogy a magyarokat egyenesen visszatért hunoknak gondolják s nemhogy a szomszédos kisebb népek nem merik háborgatni, hanem a két belső zavarókkal küzdő nagyhatalom, Bizánc és a hanyatló frank-római császárság sem. A törzsek közt felmerülő problémák lokális jelentőségűek és nem involválnak valaminő nemzeti méretezésű politikát, a törzsön belüli ügyek elintézése pedig a törzs vezérére meg a hadak nagyjainak tanácsára tartozik. Az ősi joggyakorlat egyébként is elismeri az önbíráskodást szabad emberek közt - a szolgák társadalma meg amúgy is jogtalan. Mindezeken felül pedig a honfoglalás utáni nemzedék generációs és korhangulatát a befejezettség, nem pedig valaminő indulás szuggesztiója jellemzi. Ily körülmények között a fejedelemnek nemcsak hatalma és teendője nincs, hanem - amennyiben nincsenek közös, nemzeti problémák és nincsenek közös és nemzeti méretű vállalkozások (mint ahogy nincsenek) - értelme sincs. Illetőleg értelme volna, sőt nagyon is volna És ez a törzsi individualizmus, a törzsi különállás és autonómia tényének megnyirbálása volna egy fokozottabb nemzeti egység érdekében, amelyre külpolitikai szempontból rövidesen igen nagy szükség lesz. Ez azonban, legalább is egyelőre lehetetlen, noha a macedón dinasztiával éppen ebben az időben újjászülető bizánci hatalom, meg a Nagy Ottóval újjászülető német-római császárság két fenyegető malomköve egyre dörömbölőbb türelmetlenséggel követelné. Ehhez a fejlődéshez azonban újabb négy évtizedre és majd egy Szent Istvánra lesz szükség.

A magyar kollektívum lényegében egy laza köztársaság, amelynek összetevői azonban nem személyek, hanem testületek. S ezeknek a testületeknek korlátlan autonómiája van, kizárólag csak egymás jogait kötelesek tiszteletben tartani. Ami tehát összetartja őket, az csupán egy kölcsönös meg nem támadási szerződés. Még csak véd és dacszövetség sincs köztük. Még törzsi federációnak sem lehet ezt a képletet osztályozni, hiszen a törzsek keze még a Kárpát-medencén kívüli vonatkozásokban is csaknem teljesen szabad. S ez a szabadság önálló törzsi külpolitikai vállalkozásokban nyilatkozik meg.

A "fejedelmi" méltóság így üres, teljesen üres cím. A fejedelem semmivel sem több, mint saját törzsének feje. Sőt, mivel ez a törzs az ország közepén helyezkedik, el éppen a fejedelemnek legkevesebb a külföldi érintkezése is. Hogy Árpád utódai, egészen Gézáig mennyire jelentéktelenek a magyarság életében, élénken demonstrálja az, hogy ugyanakkor, amikor számtalan másodrangú nevet, másodrangú fontosságú katonai eseményt ismerünk ebből a korból, a fejedelmek neveit Gézáig alig ismerjük, - sőt, igazában még azt sem tudjuk, hogy valójában hány fejedelem volt Árpád és Géza között. Hosszú ideig csal: Zsoltról és Taksonyról tudtunk, s csak alig néhány évtizede bukkant rá történettudományunk bizánci forrásokban egy Fajsz nevű fejedelem nevére. De nincs kizárva, hogy 907 és 947 között Zsolton és Fajszon . kívül volt még más is. Mindenesetre tény, hogy e korban Bizánc s a magyarok közölt a diplomáciai levelezést bizánci részről nem a fejedelemhez intézik, hanem "a magyarok hadnagyaihoz".

A színtelenségbe és a törzsi lokalitás színvonalára lesüllyedt fejedelem mellé, sőt fölé két másik tényező nő fel az Árpádot követő évtizedek belső magyar világában. Az egyik ezek közül az eszegel törzsszövetség feje az erdélyi világban, a "gyula", aki az ősi törzsszövetségi szervezetben az igazságszolgáltatási felségjog tulajdonosa volt - s akinek keleti határszéli helyzeténél fogva Bizánc felé van külpolitikai jelentősége. A másik meg a nyugati határon elhelyezkedő horkák törzsének a feje, a törzsszövetség főhorkája, akinek határszéli helyzetét és jelentőségét személyes zsenialitása is növeli ebben az időben. Ez a főhorka az évszázad második harmadában Kál vezér fia, a honfoglaló Tas vezér unokája, Bulcsu, amely név a régi magyar ortográfia helyett újjal írva "bölcs"-et jelent.

Bulcsu alakja messze felmagasodik a kor magyar horizontján, téved az, aki benne csupán a magyar törzsi vezérek egyikét szemléli. Bulcsu a maga korában európai méretezésű személyiség. Neve a X. század derekán valahogyan úgy cseng a XX. század Európájában, mint Churchillé, vagy Eisenhoweré, vagy Sztaliné.

Magyar vezéri rangján és a magyar törzsszövetség főhorkájának közjogi méltóságán kívül a nemzetközi életben két nemzetközi cím illeti meg. Bulcsu horka viselője a kor két legnagyobb nemzetközi címének, - olyan címeknek, amiket a korban csak uralkodók viseltek (S "a bizánci császár vendégbarátja" és "római patricius". Mind a két cím nemzetközi kitüntetés, amit a császárok osztogatnak, - valami olyasmi, mint egy évszázaddal ezelőtt az aranygyapjú, vagy a térdszalagrend legfelső fokozata volt. Csak aki tisztában van a kor bizantinus etikettjével s annak jelentőségével, tudja megérteni, hogy mit jelentett külföldi személynek az isteni ceremóniákkal körülvett bizánci császár "vendégbarátjának" lenni. A római patríciusi cím adományozása a Kr. u. VI. szd.-tól kezdett divatba jönni. A ravennai udvar, a bizánci udvar és a római pápai udvar adta kitüntetésül külföldi királyi személyeknek. Ezt a címet kapta és viselte büszkén élete végéig Alarich gót király, ezt a címet kapta meg előbb, mielőtt császárrá lett Theodorik, viselője volt a frank királyság megalapítója Chlodwig

Nos, Tas vezér unokája, Bulcsu, aki mellesleg 948-ban Bodonyban ( ma Viddin) megkeresztelkedett, egyéb magyar és nemzetközi címei között ezt a címet is viselte. Ha a névjegy akkoriban divatban lett volna, Bulcsu horka névjegyén meglehetősen hosszú lett volna a szöveg. Az olvasó mindenesetre felmérheti a tényt, hogy nem a fejedelem volt a római patrícius, hanem Bulcsu, a horka. De felmérheti azt az adatot is, hogy nem István király köti az első külföldi "politikai" házasságot, mikor feleségül veszi Gizellát, hanem Bulcsu horka nénje az, első ezen a téren a magyar külpolitikában, amikor férjhez megy Bajorország "uralkodó hercegéhez", Arnulfhoz, aki így Gizellának, István király hitvesének dédanyja volt- (Arnulf lánya, Kál vezér unokája Judith anyahercegnő, Nagy Ottó császár sógornője lesz és ő kezdeményezi majd Németországból a quedlinburgi követjárást és a térítés megindítását Géza fejedelem idején a hetvenes évek elején).

Nem tudom, mennyire sikerült érzékeltetnem a felsorolt néhány adattal, hogy ki volt társadalmi és politikai értelemben Bulcsu a magyar és a nemzetközi életben egyaránt. A képet még ki kell egészítenem azzal, hogy mindezeken felül Bulcsu horka volt a X. század Európájának legnagyobb hadvezére. Mellette az induló 954-955-i háborúban az északnyugati határvédő törzs vezére, Zoárd fia, Huba vezér unokája, Lehel tölti be a "vezérkari főnök" szerepét.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése
Hozzászólások megtekintése:   
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> A X. századi magyar hadjáratok története és háttere Időzóna: (GMT +1 óra)
1 / 1 oldal

 
Ugrás:  
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.


Powered by phpBB © 2001, 2005 phpBB Group
Magyar fordítás © Andai Szilárd