Mao-Tun azaz Bátor hun király

[Kálmán Szilágyi]

Éppen ez a térség, Kárpátalja a Vereckei-hágóval, amely az egészen közeli múltban mindannyiunk számára megdöbbentő módon volt a hírekben. Mármint hogy valamiféle lemondás erről a területről a miniszterelnök részéről. Ennek a furcsa politikai lépésnek a bölcsességét én most nem készülök vitatni. Elmondok azonban egy ehhez kapcsolódó eseményt, amelyet a kínai történetírás atyja, Sima Qian (ejtsd: Szma Csien) Kr. e. 100körül írt le hatalmas történelmi munkájának, a "Shi Ji"-nek a hunokról szóló 110. fejezetében.

A történet Maotun-ról (másutt Motun) szól, aki a hunok legnagyobb királya volt, hosszú ideig uralkodott; Kr. e. 209 és 174 között. Attila nagy elődje volt, aki létrehozta a hun világbirodalmat a keleti steppén, amely fél évezredes küzdelemben állt a kínaiakkal. Maotun fiatalsága idején, Kr. e. 210-re fejezte be a nagy Qin császár a hunok ellen a Nagy Falat.

Amikor a fiatal Maotun a trónra került, szomszédja és gyakori ellensége a xian-bei nép (régebbi írással szien-pi), a mostani mongolok elődje, ki akarta puhatolni a fiatal hun király erejét. Követség ment a hunokhoz azzal, hogy fel akarják javítani lóállományukat, és ehhez szükségük van Maotun kedvenc lovára. Azt kívánják, hogy a lovat a hunok adják át nekik.

Maotun összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményket. Sokan háborút akartak azon arcátlanság miatt, hogy a xian-beik követelni merészelik a hun nemzet büszkeségét, Maotun lovát, amely ezer li távolságot tud befutni egy nap alatt. (Egy li fél kilométeres távolság ma, hossza valamelyest változott a különböző korokban.) Maotun azonban azt mondta: hát egy ló, a jó szomszédság csak megér egy lovat, hadd menjen a ló.

Nem sok idő telt el azonban és újabb követség érkezett azzal az üzenettel, hogy a xian-bei kán fia nősülni készül és nagyon megtetszett neki Maotun legkedvesebb felesége. Azt kívánja, hogy a hunok küldjék el neki ezt a nőt. Maotun újra összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményeket. A felzúdulás még nagyobb volt, mint először. A tanács háborút követelt. Maotun azonban azt mondta: hát egy nő, a jó szomszédság csak megér egy nőt, hadd vigyék a nőt.

És telt-múlt nem is sok idő és harmadik követség is érkezett a xian-beiktől. (Itt előre kell bocsátanom, hogy a pusztai lovas népeknél szokásban volt, hogy egy széles lakatlan határsávot, gyepűt hagytak szomszédos népek között az esetleges súrlódások elkerülésére.) A harmadik xian-bei követség azt az üzenetet hozta, hogy a hunok vegyék tudomásul, hogy a xian-beik a határaikat kiterjesztik és a lakatlan gyepűt birtokukba veszik. Maotun harmadszor is összehívta a tanácsot és mindenkit meghallgatott. Többen azt mondták, hát azért nem érdemes a jó szomszédi viszonyt felbolygatni. Maotun azonban azt mondta: nahát akkor, akik ezt mondták, azoknak a fejét rögtön csapják le, a teljes hun hadsereg pedig rögtön nyergeljen, azonnal megtámadjuk a xian-beieket. Mert lovat és asszonyt a jószomszédságért adunk, de földet, amely a nemzet alapja, földet nem adunk. A hun sereg rögtön megtámadta a hamis biztonságérzetben ringó és felkészületlen xian-bieket, tönkre verte őket, sok foglyot és állatot zsákmányolt. Így indult a hun világbirodalom megteremtése.

(Közli Dr. Érdy Miklós, különlenyomat A XXXIII. Magyar Találkozó Krónikája kiadványból, Cleveland, 1994.)